Tisztelt Ünneplő Közösség!

Kedves Karancslapujtőiek!

1948.március 15.-én, egy esős szerdai napon Pesten forradalom zajlott.

Legújabbkori történelmünkben mindig –így ma is– megünnepeljük ezt a sorsfordító eseményt, amely a nemzeti önazonosságunk, öntudatunk egyik alapkövévé vált. Egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére.

Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti hőstörténet része.

Nemzeti ünnepnapunk is emlékeztet rá bennünket, magyarokat, hogy a független Magyarországhoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásunk köt össze bennünket, generációról generációra több, mint ezer esztendeje.

Arra építünk, ami megtart bennünket, a nemzetünk szeretete, a keresztény hit és a mélyre nyúló gyökereink.

Mindezekért is fontos és felemelő, hogy háromszínű kokárdával ünnepelünk, mert a méltó ünneplésnek összetartó ereje van!

Barátaim!

Március 15.-e az a nap, amikor tíz egynehány húszéves fiatalember újra kibontotta Magyarország Nagyasszonyának régen összehajtott zászlaját.

Vezéreik: Petőfi, Jókai, Vasvári, és Irinyi voltak.

A szabadságért lelkesedők találkozó helye a Pilvax kávéház.

Innen indultak egyre növekvő tömeg élén a Nemzeti Múzeumhoz, ahol –a történész szerint – egy sápadt, sovány ifjú, Petőfi Sándor lépett elő a tömegből és messze hallhatóan kiáltotta: rabok tovább nem leszünk.

A tömeg önfeledten ismételte a szónok szavait.

A közeli Landerer nyomdában kinyomtatták a 12 pontot és Petőfi Talpra magyarját.

A tömeg pillanatok alatt szétkapkodta a lelkesítő szavak dokumentumát.

A börtönből kiszabadították a jobbágyok sorsának jobbításáért küzdő Táncsics Mihályt.

A Nemzeti Színházban pedig este már az eltiltott magyar drámát, a Bánk Bánt játszották.

A katonaság –látva a határozott, lelkes tömeg elszántságát– utat nyitott számukra. A főváros és az ország ügyeit intéző Helytartó Tanács is jobbnak látta teljesíteni a lelkes tömeg követeléseit – írja a Krónikás.

Ekkor még nem folyt vér a pesti utcákon, az önfeledt örömöt nem szomorította a honfitársak elvesztésének fájdalma.

Tisztelt Emlékezők!

Amikor e történelmi korszakról azt halljuk: a legnagyobb magyar, akkor gróf Széchenyi Istvánt idézzük;

ha azt mondjuk a magyar függetlenég legnagyobb alakja, Kossuth Lajos jelenik meg szemünk előtt;

a haza bölcse pedig Deák Ferenccel azonosul tudatunkban.

Micsoda emberóriások, micsoda egyéniségek és bár nézeteik többször különböztek, ám a hazaszeretetükben tökéletesen egyetértettek.

Az eddig elmondottakkal együtt végülis mit köszönhetünk az e dátummal jelzett korszaknak?

Nagyon sok minden mellett:

• gyönyörű himnuszunk megalkotását;
• zászlónk piros-fehér-zöld színének hivatalossá válását;
• hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest;
• hivatalos nyelvünk pedig a magyar lett.

Úgy gondolom, hogy ma, amikor nemzetünk a fejlődés új útjait keresi, amikor közeli háború, infláció nehezíti életünket, amikor válságokkal, viszontagságokkal teli korban élünk – akkor március 15.-e tanulságainak megszívlelése különösen fontos számunkra.

Tisztelt Polgártársaim!

• 1848. szeptember 29.: pákozdi csata
• 1849. október 6.: aradi vértanuk
• 1849. augusztus 13.: fegyverletétel Világosnál
• 1867. kiegyezés.

Örökké ható dátumok.

A magyar szabadságharc elbukott.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a magyar történelem e fejezetét végzetes kudarcnak ítéljük meg.

Pedig nemcsak a sikereket, hanem a kudarcokat is nemzetünk épülésére fordíthatjuk, ha megértjük mindezek üzenetét.

Barátaim!

Piros betűs nemzeti ünnepünkkel együtt különösen fontos, hogy emlékezetünkben számon tartsuk azokat a napokat, eseményeket is, amelyek miatt mi Karancslapujtőiek azok lehetünk, akik vagyunk, amiért ma itt lehetünk, élhetünk ezen a csodás vidékünkön.

Nap, mint nap megéljük, hogy szeretett falunk milyen sokféleképpen kihat lelkiállapotunkra, személyiségünkre, életünkre, meghatározza biztonságérzetünket, boldogulásunkat.

Életünk alapja a család, az otthonunk, ahova elvonulhatunk, pihenhetünk, ami biztos menedékünk, bármilyen a helyzet odakint.

Tisztelt Barátaim!

Ünnepnapjaink, jelesen március 15.-e emlékével segíthetjük jelenünk és jövőnk építését.

Ha évről évre megidézzük őseink dicső tetteit, akkor példájukból merítve erőt nyerhetünk. Tetteiket tovább adnunk pedig nemcsak egyfajta kötelességünk, hanem büszke örömünk is.

Március 15.-e egyik fontos alapüzenete –és ezt a mi életünk is lépten, nyomon bizonyítja– hogy a legfontosabb előrelendítő erő az összefogás, amit nem keresni, hanem megteremtenünk kell.

Képesség, bizalom, sok-sok kitartás és falunk feltétel nélküli szeretete kell hozzá.

Hiszem, tapasztalom, hogy mindez a Karancslapujtőiek messze többségében megvan.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Kedves Barátaim!

A márciusi ifjak kiáltványa így kezdődik:

Mit kíván a magyar nemzet?

Majd így folytatódik:

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Ámen!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!