|
2010. május 2-án a Művelődési Házban ünnepelte a karancslapujtői Kaláris Hagyományőrző Asszonykórus az újjáalakulásának 40. évfordulóját. Az ünnepségre meghívást kaptak a csoport régi tagjai is. A meghívottaknak az asszonykórus, Gúthy Éva művészeti vezető irányításával műsorral kedveskedtek. A hangverseny teremben kiállították egy tablón a csoport négy évtizedét megjelenítő képeket, valamint azokat a tárgyakat, melyek az asszonykórus tevékenységéhez kötődnek.
A „Kaláris” múltja és jelene
A Kaláris asszonykórus 1969. április 4-én alakult újjá, de a gyökerek ettől sokkal messzebbre nyúlnak vissza. Egészen arra az időre, amikor az 1930-as évek közepe táján Kodály Zoltán és Paulini Béla irányította a „Gyöngyösbokréta” zenei mozgalmat. Akkor bizony sokszor énekeltek Budapesten, vitték a szebbnél-szebb dalokat és a gyönyörű népviseletet az ország színe elé. Paulini Béla kedvencei voltak, de a Magyar Tudományos Akadémia is rögzítette több műsorukat. Ilyen volt például a Hidas játék, a Dobogós, a Szent Iván tüze, amely még ma is műsoron van. Több népi játékot is fölelevenítettek, ezek közül a Mátkatál, a kis és nagy Fonó, a Lányok vasárnapja, az Aratás, a kukorica-fosztás, a Kender-csinyálás, a Téli esték.
Az újjáalakulás után a 80-as évektől a Karancs TSZ vette át a csoport teljes támogatását, így bejárták szinte az egész országot, mindenütt nagy sikert aratva. Országhatáron kívül is jártak, így 1988-ban Plock-ban az UNESCO nemzetközi fesztiválon folklór diplomát nyertek a szereplésükre. Az országos megmérettetések illetve minősítések eredménye a sokadszor elnyert arany minősítés volt.
Mindezen eredmények nem születtek csak úgy maguktól, ezért bizony a csoport tagjai igen keményen megdolgoztak a rendszeres próbákon, melyek elég nagy figyelmet és fegyelmet igényelnek mindenkitől, hogy az egységes, szép, színes hangzás ne szenvedjek csorbát. Az éneklésen kívül oda kell figyelni a hagyományos öltözet hitelességére is, amely minden megítélésnél komoly szempont a bíráló bizottság és a közönség előtt is. Szerencsére az asszonyok lelkesedésében sincs hiány. A munkánk eredményességét fenntartónk, az önkormányzat nagyon segíti. A tavalyi évben megjelenhetett a jubileumi CD-nk, amely címében is hirdeti: „A lapújti dobogós kőhídnál” vagyis mindenfelé viszi Karancslapujtő jó hírét.
Gúthy Éva
Művészeti vezető
|