|
Kezdetnek néhány adat: alapítás éve 1945
A falu első sportköre MADISZ néven 1945 októberében alakult. A szervezett bajnokságban az együttes 1947/48-as szezonban szerepelt először, a csapat színe fekete-fehér volt. Megyei bajnokságban 3 alkalommal volt első, megyei „B”- ben 2 alkalommal. Öt szezontól eltekintve a megyei I.oszt. ill. két éven keresztül a Magyar Nemzeti Bajnokság III. és egy kvalifikációs szezonban 2000 ősszén a II.oszt. -ban szerepelt. A csapat legjobb eredményét 2001 ősszén érte el , amikor az NB III.-ban ötödik helyen végzett, csupán 2 pont hiányzott a dobogós helytől.
Minden idők legjobb karancslapujtői csapata: Lázár Krisztián - Gordos Rezső, Csincsik József, Sági László, Radics József - Somoskői
László, Fodor Zsolt, Romhányi Tamás - Lavaj Zoltán, Torák András, Lavaj András.
Nagyon nagy tisztelettel gondolunk elődeinkre, mindazokra a személyekre akik az elmúlt 63 évben elősegítették községünk labdarúgó sportjának fejlődését.
Reméljük, hogy a mostani csapat méltó lesz az elődökhöz és sok szép napot szerez a karancslapujtői szurkolóknak.
A csapat színe jelenleg: piros-fekete
Sportegyesület elnöke: Czibilka Sándor
Alelnök: Csuka Tamás
Szakosztályvezető. Baksa Ferenc
Vezetőségi Tagok: Kovács Lászlóné, Sági László, Tóth Szilárd, Ruskó Sándor
Felnőtt csapat edző: Zsély László
Ifjúsági és serdülő csapat edző: Fodor Zsolt
Segítő: Sági László, Baksa Ferenc
Fő támogatóink:
Morgenstern Ferenc - Községi Önkormányzat,
Csuka Tamás - Karancs Kavics Kft
Tóth Szilárd - Ford-Bau Therm Kft.
Sági Simon - Dézsa büfé
Czibilka Sándor - Gégáz Kft.
További támogatóink: Bacsa Tibor, Cseh László, Rozgonyi Ferenc, Ágner Gyula, Baksa Sándor, Hegedűs Géza, Tóth György, Szeles János, Osgyáni Pál
NM-i Labdarúgó Szövetség 2007/08 évi megyei I oszt. bajnokságban 2x12 csapat szerepel. Viszont a 2008/ 09 évi bajnokságot már csak 18 csapat kezdi el egy csoportban.
A tavaszi mérkőzések kezdési időpontja:2008.03.29- 06.10
Helyosztó mérkőzések ideje:2008.06.15- 06.21.
A KSE megyei I oszt. 2007/08 bajnokságában 72 fő igazolt, játékengedéllyel rendelkező sportolója van (felnőtt,ifi,serd.)
Felnőtt csapat keretéből eligazolt: Serfőző László, Muzsik Sándor, Mészáros Tamás, Szeles Géza, Nagy Márton.
A bajnokság befejezéséig Kovács László, Racs János kölcsönadási szerződéssel. Érkezett: Fodor Máté, Nagy Zoltán
Lehoczki Gergő, Oravecz Csaba. Erősítés frontján azt tűztük ki, hogy az egyesületen belül saját nevelésű labdarúgóinkkal erősödjünk. Csapatunk a felnőtt 5. –dik, Ifi a 9.- dik, serdülő a 2.-dik helyről folytatja a tavaszi menetelést, ami reményeink szerint majd feledteti az őszi kisiklásainkat. A Magyar Kupában is nagyon szeretnénk már végre bizonyítani.
A tavaszi felkészülési időszakban, sokat edzettünk de csak kemény munkával lehet előre lépni. Az előkészületi mérkőzéseken mutatott játék reményre jogosít bennünket, hogy tavaszi idényben az elvárásoknak megfelelően tudjunk szerepelni.
HAJRÁ LAPUJTŐ !
|