JSN ImageShow - Joomla 1.5 extension (component, module) by JoomlaShine.com
Kezdőlap arrow Civil szervezetek arrow "Nyárutó" Nyugdíjas Klub
"Nyárutó" Nyugdíjas Klub Nyomtatás
2008.03.13.

A Karancslapujtői „Nyárutó” Nyugdíjas Klub 5 évvel ezelőtt alakult abból a célból, hogy az   idősebb korosztály is kellemesen, hasznosan töltse szabad idejét.  Havi egy alkalommal találkozunk, ilyenkor a meghívott előadótól választ kapnak az őket érintő legfontosabb nyugdíjváltozásokkal kapcsolatos kérdésekre, a változó jogszabályokra, egészségükkel kapcsolatos kérdéseikre. Ezeken a találkozókon rendszeresen köszöntjük a névnapjukat ünneplőket, kerek születésnapokat, házassági évfordulókat. Sokszor ez az egyik vagy egyetlen lehetőség a falu két végén lakóknak a beszélgetésre, receptek, praktikák kicserélésére. Gyakran előkerül a tárogató vagy a gombos harmonika, mely mellett egyhamar felcsendül a nóta. A 70-80 fős közösségből 20-25 szívesen szerepel színpadon is. 
2004-ben a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban, a ”Közösségi Kincsek” sorozat keretében községünk mutatkozott be. Szervezésével klubunkat bízták meg. A műsor keretei között az óvodások, általános iskolások, zeneiskolások, művészeti iskola növendékei mellett klubtagjaink az aratást idézték fel. Sikerünkön felbuzdulva 2005-ben csak a községükben létező népszokást a „Mátkatálat” elevenítettük fel, melyet a Kazári napokon és a Bányásznapi megemlékezésen mutattunk be. 2006-ban műsorra került a lakodalmas, ami a falunapon aratott sikert, az évet a Jézus születése című összeállításunkkal zártuk. Minden műsorunkon az unokák is szerephez jutottak, a karácsonyi műsoron három civilszervezet ünnepelt, szerepelt közösen. Ezeken kívül egy-egy dalcsokorral, versösszeállítással is kedveskedünk társainknak, szeretteinknek. A farsangi és mikulás bálunknak híre van a faluban s a falun kívül is. Kisebb csoportunk eljutott Olaszországba is.
2007-ben Szolnokon mutatkoztunk be nagy sikerrel a Nyugdíjasok fesztiválján.
Balassagyarmaton az Anna napi búcsúban a szépségversenyen a 2. helyezést értünk el.
Budapesten a Gazdagréti Művelődési Házban csodálták meg népviseletünket.
Büszkék vagyunk híres „pacsirtánkra” Teplán Sándorra , aki az amatőr nyugdíjasok énekversenyén Győr városában 1. helyezést ért el. Ezenkívül számos helyen kapott különböző elismeréseket, díjakat.

 
Free Joomla Templates